Andacs Botond az Index kiadójának új vezetője

2017-11-16

A szakember november 20-ától veszi át a kiadó irányítását, miután távozik a cégtől Pusztay András vezérigazgató. Andacs Botond közgazdász, médiaszakember, pályáját 2001-ben kezdte újságíróként, majd több internetes szolgáltatás termékmenedzsere, az utóbbi időben többek között a port.hu programportál vezetője.

01-andacs_botond_indexhu.jpg

”Maximálisan bízunk Botond médiavállalat-irányítási tapasztalatában és korábbi eredményeiben. Vezetésével az Index marad, ami eddig, a magyar internet meghatározó, piacvezető tartalomszolgáltatója.” (Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke)

„Az a célom, hogy első számú hírforrásként, ahol a legtöbben követik a fontosabb eseményeket, a következő években is az Index határozza meg a hazai hírpiacot. Pozíciónk megerősítéséhez az Index alapértékeire, a szerkesztőség függetlenségére, az objektív és gyors hírszolgáltatásra, és a kiadótól megszokott, a hazai piacon úttörő tartalomszolgáltatási megoldásokra támaszkodunk.” (Andacs Botond)

"Nagy várakozással tekintek a Botonddal való közös munka elé, hétfőtől a mi felelősségünk, hogy az Index olyan maradjon, mint most, vagyis mindenféle külső befolyásolástól mentes újság. Andrásnak sok sikert kívánok, mindig jó szívvel fogok rá, valamint azokra a nagyszerű indexes projektekre gondolni, amiknek közösen voltunk részesei az elmúlt években." (Tóth-Szenesi Attila – Index.hu főszerkesztő)

Pusztay András hét év után távozik az Indextől. A rövid ideig az Indexvideót vezető, majd 2011 szeptembere óta az Index.hu Zrt ügyvezető-, illetve vezérigazgatójaként a lapot irányító szakember más iparágban folytatja tevékenységét.

„Életem egy meghatározó szakasza zárul ma le. Köszönöm az elmúlt évek közös munkáját és élményeit, és sok sikert kívánok minden munkatársamnak!” (Pusztay András)

(az Index.hu sajtóközleménye)

Hirdetnék